szerző:
MTI

Hatalmas károkat okoznak a szerbiai mezőgazdasági termelőknek a szántóföldeken és a gyümölcsösökön keresztülvonuló menekültek – erről beszélt csütörtöki parlamenti felszólalásban Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség frakcióvezetője, majd a kormány tagjainak feltette a kérdést, hogy ki téríti meg az így keletkezett károkat.

Magyarkanizsára naponta 1000-1500 illegális bevándorló érkezik, akik a városházától csupán 50 méterre lévő parkban telepednek le. A 9500 fős település lakói már nem tudják használni a köztereket, és a gyerekek sem játszhatnak a játszótereken.

A Magyarkanizsán tartózkodó bevándorlók miatt az észak-vajdasági fürdőváros idegenforgalma is megcsappant, folyamatosan mondják le a szállásfoglalásokat – tette hozzá.

Aleksandar Vulin szerb munkaügyi, foglalkoztatási és szociálpolitikai miniszter válaszában rámutatott, hogy a migránsok helyzete nagyon összetett, és az állam nem akadályozhatja a mozgásukat.

Emlékeztetett, hogy tavaly összesen 16 és fél ezren kértek menedékjogot Szerbiában, idén pedig július 30-ig már több mint 64 ezren. Hozzátette, hogy ennek ellenére a migrációs táborokban egyre kevesebben vannak. Míg néhány hónapja naponta 600-an voltak, az öt táborban jelenleg alig 200-an laknak. Ennek oka szerinte az, hogy a bevándorlók minél hamarabb, még azelőtt át akarnak átjutni a szerb-magyar határon, hogy felépülne a határzár, nem akarnak a táborokban időzni.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Üzentek a dánok Trumpnak: Grönland nem eladó

Üzentek a dánok Trumpnak: Grönland nem eladó

Nem csak egy Rolls-Royce-ban lehet minibár, hanem egy melós platósban is

Nem csak egy Rolls-Royce-ban lehet minibár, hanem egy melós platósban is

Orvosszakértői jelentés: Epstein felakasztotta magát

Orvosszakértői jelentés: Epstein felakasztotta magát

Előkerültek Saint-Exupéry vázlatai A kis hercegről

Előkerültek Saint-Exupéry vázlatai A kis hercegről

Rejtélyes tulajdonos vette át Szíjj László részvénycsomagját az MKB-ban

Rejtélyes tulajdonos vette át Szíjj László részvénycsomagját az MKB-ban

Szabadságon vannak a postások, késnek a küldemények

Szabadságon vannak a postások, késnek a küldemények