Késeket nem árul egy ideig az az IKEA, ahol megkéselték a vevőket

Felfüggesztik a kések árusítását abban a svédországi IKEA áruházban, ahol hétfőn két vásárlót halálra szurkáltak. A gyilkos eszköz feltehetően az áruház egyik osztályáról származott.

  • MTI MTI
Késeket nem árul egy ideig az az IKEA, ahol megkéselték a vevőket

A kések árusításának felfüggesztései ideiglenes - mondta a Stockholmtól mintegy száz kilométerre nyugatra fekvő Vasterasban működő áruház igazgatója a TT svéd hírügynökségnek. Hozzátette, hogy a nyomozás érdekei miatt hétfőn bezárt áruház várhatóan szerdán nyit újra.

A kettős gyilkossággal két eritreai menedékkérőt gyanúsítanak, akiket a támadást követően gyanúsítottakként őrizetbe vettek. Tettük indítéka továbbra is ismeretlen. Az áldozatok - egy férfi és az anyja - a rendőrség szerint nem álltak kapcsolatban a gyanúsítottakkal.

Helyi sajtóértesülések szerint a gyilkossághoz felhasznált kések a bútoráruház egyik osztályáról származtak. A nyomozás vezetői egyelőre nem erősítették meg ezt az értesülést.

Az egyik gyanúsított, egy 23 éves férfi, tagadta, hogy bármi köze lett volna a támadáshoz, míg a másikat, egy 36 éves férfit súlyos állapotban szállították kórházba, miután a gyilkosságok színhelyén megsebesült. Egyelőre nincs kihallgatható állapotban. A rendőrség nem közölte, hogy a férfi hogyan sebesült meg.

A svéd rendőrség az esetet követően a régióban megerősítette a biztonsági intézkedéseket a menedékkérők szálláshelyei körül.

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.