szerző:
MTI/AP/REUTERS

Három órán át lőtték egymást a tálibok és az afgán alelnök, Abdul Rasid Dosztum testőrei. Dosztum megúszta, a támadók viszont nem.

Tálib fegyveresek rajtaütöttek pénteken Abdul Rasid Dosztum afgán alelnök autókonvoján, de a politikus sértetlen maradt, miközben több támadó elesett - közölték hivatalos források.

Dosztum és kísérete az észak Farjáb tartomány egyik elhagyatott útján járt, amikor megtámadták őket. A testőrei viszonozták a tüzet, és a mintegy három órán át tartó összecsapásban megöltek legalább négy fegyverest és elfogtak egy tucatnyit. A korábbi hadúr gépkocsiját is eltalálta több lövedék, de nem sebesült meg és az emberei soraiban sem volt veszteség.

Az üzbég származású Dosztum saját törzsi hadserege élén harcolt a tálibok ellen a 2001-es amerikai katonai invázió előtt. Jogvédők azzal vádolják, hogy foglyul ejtett harcosokat gyilkoltatott le és más háborús bűncselekményeket is elkövetett, de ő ezt tagadja.

Észak-Afganisztánban a tálibok kapcsolatba léptek egy üzbég iszlamista csoporttal, és azzal fenyegetnek, hogy elfoglalják Dosztum hátországát, ezért utazott a tábornok a tartományba.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A Sky elindít egy fizetős hírcsatornát, amin egy szó sem fog esni a Brexitről

A Sky elindít egy fizetős hírcsatornát, amin egy szó sem fog esni a Brexitről

Vödörben tartja érmeit Hosszú Katinka

Vödörben tartja érmeit Hosszú Katinka

Utolsó előtti helyen Magyarország a nemek közötti egyenlőség szempontjából

Utolsó előtti helyen Magyarország a nemek közötti egyenlőség szempontjából

Videó: kemény volt a karma, mint egy tégla

Videó: kemény volt a karma, mint egy tégla

Szeretettel Pozsonyból: A szlovák belpolitika sem jobb a Deákné vásznánál

Szeretettel Pozsonyból: A szlovák belpolitika sem jobb a Deákné vásznánál

Sorozatban térnek vissza a Grease iskolájába

Sorozatban térnek vissza a Grease iskolájába