szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az első hírek szerint körülbelül ötven menekülttestet találtak egy hajó raktárában Líbia partjainál szerdán. Az olasz parti őrség szerint 430 embert élve mentettek ki a hajóról.

A svéd Poseidon nevű hajó sietett a tengeren hánykolódó bárka segítségére az Európai Unió Tagállamainak Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség, a Frontex közreműködésével – mondta az olasz parti őrség szóvivője.

A mentést még nem fejezték be, egyelőre nem tudni, mi okozta a menekültek halálát.

A holttestekkel teli hajó környékéről tíz másik bárka is vészjelzést küldött a hatóságoknak – derül ki a Reuters jelentéséből.

Az elmúlt időszakban több ezer migráns fulladt a tengerbe azután, hogy Líbiából megpróbáltak Európába jutni. A túlzsúfolt bárkákról ugyancsak több ezer menekültet mentettek ki a hatóságok.

Az olasz haditengerészet augusztus 15-én negyven halottat talált egy menekülteket szállító hajó fenekén. Az illegális bevándorlók valószínűleg megfulladtak a vízi járművön, amely túlzsúfolt volt, és süllyedni kezdett.

Az embercsempészek több ezer dollárt kérnek a menekültektől az Európába szállításért, idén eddig már több mint 110 ezer migránst juttattak el Olaszországba a tengeren át az olasz belügyminisztérium adatai szerint. 2014-ben 170 ezer illegális bevándorló érkezett Itáliába.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!