Már nem kérnek adományokat a menekülteknek Münchenben, mert van elég

Nagyjából 2500 menedékkérő érkezett Bajorországba vonaton Magyarországról kedd délutánig. Az osztrák határnál fekvő Rosenheimbe körülbelül 600-an, Münchenben körülbelül 1900-an szálltak le a vonatokról. Sok gyerek volt közöttük – jelentette a BR közszolgálati médiatársaság.

  • MTI MTI
Már nem kérnek adományokat a menekülteknek Münchenben, mert van elég

A menekültek a müncheni főpályaudvaron enni- és innivalót kaptak, valamint orvosi ellátást, és a csecsemővel érkező felnőttek tiszta pelenkát. A bajor tartományi fővárosban spontán gyűjtés indult javukra. A müncheni rendőrség kedd délután a Twitteren arra kérte az adományozókat, hogy ne vigyenek több élelmiszert és egyéb holmit, mert mindenből van elég.

A menedékkérőket a megérkezés után regisztrálják és a befogadóállomásokra szállítják. Bajorország a túlterheltség miatt segítséget kért a többi tartománytól. Baden-Württemberg már jelezte, hogy kisegíti a szomszédos tartományt.

Münchenbe az utóbbi időszakban naponta 400-500 menedékkérő érkezett. Nagyobb fennakadás azonban így sem történt, és a szövetségi rendőrség egyik szóvivője szerint többnyire nyugodt, és időnként "euforikus" volt a hangulat a főpályaudvaron keddre virradó éjjel, amikor az első szerelvények megérkeztek.

A Bild online kiadása szerint nagyjából 100-100 menedékkérő Stuttgartba, illetve Frankfurtba érkezett kedden Münchenből induló vonatokon, és még Németország északi részén, Alsó-Szászországban és Brémában is érezhető, hogy növekedik a vonaton érkező menedékkérők, többnyire szíriaiak, irakiak és nyugat-balkániak száma.

Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint

Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint

Lassú víz partot mos – talán ez a mondás írja le a legpontosabban, mi történik, amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett. A botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de hiába: az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni. A HVG a közelmúlt botrányos ügyeiről kérdezte az illetékes szerveket.