Nyomul előre az Iszlám Állam Szíriában

Az Iszlám Állam szervezetének fegyveresei csütörtökön újabb támadást intéztek Szíria keleti részében egy légitámaszpont ellen, és annak közelében elfoglaltak egy fontos katonai létesítményt - jelentették emberi jogi aktivisták és a terrorszervezet saját médiája.

  • MTI MTI
Nyomul előre az Iszlám Állam Szíriában

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet helyi aktivistáinak értesülése szerint a dzsihadisták Deir ez-Zór város katonai bázisát akarják kézre keríteni, amiért tavaly óta harcolnak. Elfoglalni most sem sikerült, de elűzték a hadsereg katonáit egy rakétazászlóalj közeli állásából, miközben mindkét fél súlyos veszteségeket szenvedett.

Az OSDH szerint két öngyilkos merénylő - az egyik közülük még csak gyerek - nyitotta meg robbantással az utat a támadók előtt. A kormányerők a légierő bevetésével válaszoltak. A szélsőségesek 36 emberüket vesztették el. Az iszlamisták tájékoztatása szerint több tucatnyi katona esett el.

A kormány hírügynöksége nem említette a rakétaállás elvesztését, hanem azt jelentette, hogy a támaszpontnál visszavertek egy "beszivárgási kísérletet", és eközben nagy veszteségeket okoztak az ellenségnek. Deir ez-Zór tartományban gyakorlatilag már csak ez az egy fontos támaszpont van a kormányerők kezén.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.