szerző:
MTI

Hétfőn este letette a miniszterelnöki esküt Alekszisz Ciprasz, az előző napi görögországi választásokon győzedelmeskedő baloldali Sziriza párt elnöke, aki a várakozások szerint akár már kedden megalakíthatja új kormányát.

A 41 éves Ciprasz augusztusban mondott le a miniszterelnöki tisztségről, miután a Sziriza balszárnya élesen kikelt az újabb görög mentőcsomag megkötése ellen. A baloldali politikus először idén januárban jutott hatalomra, a Görögországnak nyújtott pénzügyi segély feltételeinek újratárgyalását és a hitelezők által előírt megszorító intézkedések eltörlését ígérve.

A vasárnapi voksolást a Sziriza a Ciprasz-kormány ért bal- és jobboldali bírálatok ellenére a voksok 35,5 százalékát megszerezve megnyerte, és - a győztesnek járó kompenzációval együtt - 145 helyet szerzett a 300 tagú athéni törvényhozásban. Ciprasz ismét a jobboldali-nacionalista Független Görögök (ANEL) párttal fog koalícióra lépni, amely a szavazatok 3,7 százalékát szerezte meg; a két pártnak együtt szűk többsége, 155 képviselője lesz.

Bár a voksolás előtti közvélemény-kutatások szoros versenyt valószínűsítettek, a legnagyobb ellenzéki erő, a konzervatív Új Demokrácia végül csak a voksok 28,1 százalékát szerezte meg. A harmadik legerősebb parlamenti párt a szélsőjobboldali Arany Hajnal lett, amely 7 százalékot kapott. A választási részvétel 56,5 százalék volt, szemben a januári 63,6 százalékkal.

A parlament első ülésére október elsején kerül sor, de Ciprasz az ERT1 görög közszolgálati televízió jelentése szerint már kedden bejelentheti új kormányát.

Görögország a hat éve tartó adósságválság alatt már négyszer váltott kormányt, miközben a GDP ötödével csökkent, a munkanélküliség pedig 25 százalékra nőtt.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Videón, amit sohasem láthat: ez történik, amikor tárcsázza a tűzoltókat

Videón, amit sohasem láthat: ez történik, amikor tárcsázza a tűzoltókat

Plágium miatt kizárták Petruskát A Dal döntőjéből

Plágium miatt kizárták Petruskát A Dal döntőjéből

Egy néző pont akkor kapott szívrohamot, amikor a színpadon lelőtték a Hamilton főszereplőjét

Egy néző pont akkor kapott szívrohamot, amikor a színpadon lelőtték a Hamilton főszereplőjét

Kiszivárgott egy videó, minden látszik a szerdán érkező Galaxy S10-ből

Kiszivárgott egy videó, minden látszik a szerdán érkező Galaxy S10-ből

Mesterséges intelligenciát vetnek be az amerikai iskolában, ahol tavaly 17 diákot lőttek agyon

Mesterséges intelligenciát vetnek be az amerikai iskolában, ahol tavaly 17 diákot lőttek agyon

Márciustól már helyi adókat is be lehet fizetni a Díjneten

Márciustól már helyi adókat is be lehet fizetni a Díjneten