szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Vitalij Klicsko jelenlegi kijevi főpolgármestert indítja újra a posztért az október 25-i helyhatósági választásokon az ukrán elnök, Petro Porosenko pártja. A szakadárok továbbra sem tettek le arról, hogy az általuk ellenőrzött területeken más időpontban saját választásokat rendezzenek.

Klicsko sajtótitkára hétfőn a Twitter közösségi internetes oldalon hozta nyilvánosságra, hogy a Petro Porosenko Blokkja "Szolidaritás" nevű tömörülés területi szervezete a jelenlegi főpolgármester újraindítása mellett döntött. Klicsko már korábban bejelentette, hogy szeretne ismét indulni az ukrán főváros polgármesteri posztjáért, amelyet 2014 júniusa óta tölt be. Hozzátette, hogy biztos a győzelmében. 

Eközben hétfőn Ihor Plotnickij, a kelet-ukrajnai szakadárok által önkényesen kikiáltott Luhanszki Népköztársaság vezetője rendeletet adott ki, amelyben november 1-jére írta ki az önkormányzati választást az általa irányított területen. A rendelet értelmében a Luhanszk megyei szakadárok 12 városban, köztük a megyeközpontban és hat járásban tartanak saját helyhatósági választást.  

Olekszandr Zaharcsenko, a donyecki szakadárok vezetője múlt szerdán rendelte el, hogy az általa irányított "népköztársaságban" október 18-án tartsák meg az önkormányzati választásokat. A DAN donyecki szakadár hírügynökség jelentése szerint pénzhiány miatt egyelőre csak a városokban és járási szinten tartanak választásokat, a többi közigazgatási egységben, azaz a kisebb településeken később lehet majd új helyi vezetőkre voksolni. A választási folyamatot a jövő év első felének végéig tervezik lezárni.

Kijev szerint a szakadárok felrúgják a minszki megállapodást azzal, hogy külön helyhatósági választásokat rendeznek. A fehérorosz fővárosban februárban létrejött egyezség értelmében Kijev értelmezése szerint ugyanis Ukrajna egész területén, azaz a szakadárok ellenőrizte térséget is beleértve, egy időben, összehangoltan kell helyhatósági választásokat tartani. Petro Porosenko több ízben leszögezte, hogy a szakadár területeken az ukrán jogszabályok szerint kell helyi vezetőket választani, a szakadárok által megrendezni kívánt voksolásokat pedig "illegális álválasztásoknak" nevezte, amelyek eredményét - mint előrebocsátotta - Kijev nem fogja elismerni. Az elnöki hivatalban a múlt hét végén közölték, hogy Kijev nemzetközi partnereivel együtt cselekvési tervet dolgoz ki arra az esetre, ha a szakadárok megrendezik saját választásaikat.

Az ukrajnai helyhatósági választások kérdéséről szó volt a "normandiai négyek", azaz Oroszország, Ukrajna, Németország és Franciaország külügyminisztereinek szeptember 12-i berlini találkozóján is. Pavlo Klimkin, az ukrán diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy csakis a nemzetközi normák szerint megrendezett, szabad és demokratikus helyhatósági választások útján megválasztott helyi vezetés biztosíthatja a stabilitást a jelenleg fegyveres konfliktus sújtotta kelet-ukrajnai térségben. Leszögezte, hogy Kijev kész tárgyalni szabályos választások útján hatalomra kerülő kelet-ukrajnai vezetőkkel, de szerinte nem vezet sehova olyan szakadárokkal tárgyalóasztalhoz ülni, akik törvénytelen módon megrendezett és meghamisított eredményű voksolással jutottak vezető pozícióba.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!