Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Ausztriában elfogtak öt embercsempészt, akik menekültek százait vitték már Szerbiából Magyarországon át Németország felé – közölte a felső-ausztriai rendőrség kedden.
A 25 és 53 év közötti férfiakat Linzben, illetve a város környékén fogták el. Négy embert szeptember 18-án, az ötödiket, egy 36 éves pakisztáni férfit három nappal később kapták el. A csempészek fejenként nagyjából 1500 eurót kértek a menekültektől.
A házkutatásokon mobiltelefonokat, SIM-kártyákat, navigációs eszközöket és több autót foglaltak le. A gyanúsítottakat a linzi büntetés-végrehajtási intézetbe szállították, akár tíz évig tartó börtönt is kaphatnak.
A bandát az osztrák, a magyar és a szerb hatóságok közösen számolták fel, a nyomozás 2015 januárjában kezdődött.
Johanna Mikl-Leitner belügyminiszter elmondta: ennek a hálózatnak a felszámolása is megmutatja, hogy az embercsempészek elleni intézkedések hatásosak, az osztrák rendőrség a magyar és a szerb hatóságokkal professzionálisan együttműködik.
Ausztriában csak szeptember eleje óta 1500 embercsempészt fogtak el, míg az előző évben összesen 1100-at. A legtöbben Eisenstadtban vannak előzetes letartóztatásban.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.