Ki volt a gazdagabb, Elon Musk vagy Dzsingisz kán?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A cseh kormány elállt attól, hogy az Európai Bíróságon támadja meg a menekültek kvóta alapú elosztását, amelyről a belügyminisztereek többségi szavazása döntött. A Robert Fio vezette szlovák kormány azonban hajthatatlan és nem kívánja elfogadni, sem végrehajtani a döntést.
"Elfogadjuk a miniszterek tanácsának döntését a 120 ezer migráns újraelosztásáról, és ebből a pozícióból fogunk tovább tárgyalni" - mondta Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök a parlamenti alsóházben. Az ülésen az ellenzék egy része követelte, hogy Csehország kövesse Szlovákiát és indítson pert az EU ellen.
"Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kizárjanak a további döntési folyamatokból, az ellenzék által javasolt esetben a Cseh Köztársaság nem tudná védelmezni érdekeit. Nem szabad olyan lépéseket tennünk, amelyek meggyengítik pozíciónkat" - hangsúlyozta Sobotka. A miniszterelnök ugyanakkor megismételte: Csehországnak továbbra is meggyőződése, hogy a kötelező menekültkvóták nem oldanak meg semmit. Az EU döntési folyamatában Csehország alulmaradt, de a döntést elfogadja és tiszteletben tartja - szögezte le. Bohuslav szerint a Nyugatnak meg kell egyeznie Oroszországgal annak érdekében, hogy közös erővel elérhessék a szíriai polgárháború befejezését és az Iszlám Állam dzsihadista szervezet megsemmisítését.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Talán mindenki halott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez már a második alkalom.
Egyelőre nem tudni, hogy milyen oldalt törtek fel.
Az ügyben érintett lehet egy magyar kölcsönügylet is.