Megint tévesen durrantottak oda az amerikaiak: 30 halott

Harmincra nőtt a halálos áldozatok száma abban a téves amerikai légitámadásban, amely az Orvosok Határok Nélkül (MSF) által az afganisztáni Kunduzban üzemeltetett kórházat érte október elején - közölte honlapján a nemzetközi humanitárius szervezet.

  • MTI MTI
Megint tévesen durrantottak oda az amerikaiak: 30 halott

Egy héttel ezelőtt még 22 halálos áldozatról számolt be a szervezet, de több súlyos sérült azóta meghalt, köztük az MSF egyik alkalmazottja. Összesen 13 alkalmazott és 10 beteg vesztette életét, 7 halálos áldozatot pedig még mindig nem tudtak azonosítani. A hét között valószínűleg van még egy dolgozó és két beteg, négy holttest azonosításáról pedig lemondtak, már eltemették őket - olvasható az MSF honlapján.

A kórház teljesen romba dőlt. Huszonhét alkalmazott, több beteg és a személyzet további tagjai sérülésekkel túlélték a csapást. Az amerikai harci gépek légi támogatást nyújtottak az afgán hadseregnek a Kunduz feletti ellenőrzés visszaszerzésére irányuló hadműveletben, miután néhány nappal korábban a tálibok hatalmukba kerítették a várost. Barack Obama amerikai elnök október közepén bocsánatot kért az MSF-től. Az amerikai hadsereg pedig közölte, hogy kártérítést fizet az áldozatok családtagjainak.

John Campbell tábornok, az afganisztáni amerikai és szövetséges erők parancsnoka korábban azt mondta, a támadás az afgán hadsereg kérte, de végrehajtása hiba volt. Az MSF többször sürgette, hogy egy független nemzetközi bizottság vizsgálja ki az esetet. A jótékonysági szervezet háborús bűncselekménynek tartja a történteket, és csak a vizsgálat lezárása után fogja eldönteni, hogy indít-e pert az ügyben. Az afgán védelmi miniszter egy héttel ezelőtt közölte, hogy Kabul nem támogatja a független vizsgálatot.

A NATO afganisztáni missziójának amerikai parancsnoksága nem sokkal az incidens után elindította a saját vizsgálatát az ügyben, és ez még tart. Közben e parancsnokság felkérte az amerikai szárazföldi hadsereg egyik vezérőrnagyát és két dandártábornokát, hogy mint kívülállók ők is folytassanak le vizsgálatot.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.