Ferenc pápa a szíriai és az iraki háború beszüntetését kéri a világtól

Felhívást intézett a nemzetközi közösséghez a háború sújtotta országok békéjének megteremtése érdekében Ferenc pápa hétfőn, amikor a Vatikánban a káld keleti katolikus egyház püspökeit fogadta.

  • MTI MTI
Ferenc pápa a szíriai és az iraki háború beszüntetését kéri a világtól

Irakban és Szíriában "az erőszak zaja erősebbnek bizonyul a békéért mondott, szívből jővő imáknál" - fogalmazott a római egyházfő, aki a nemzetközi közösséget ismételten arra szólította fel, hogy "az összes lehetséges és hatékony "stratégiát" vesse be a béke elérése érdekében azokban az országokban, amelyeket "a gyűlölet borzalma pusztítja". A káld egyházhoz tartozó 700 ezer hívőt képviselő püspököket arra kérte, párbeszéddel enyhítsék a térséget uraló ellentéteket, és a pápa nevében vigasztalják a hívőket. Ferenc pápa azért imádkozik, hogy a térségben élő keresztények ne kényszerüljenek többé menekülésre.


A háborúról beszélt Ferenc pápa a katolikus tábori lelkészekkel tartott vatikáni találkozón is. Úgy vélte, az ember és az emberi közösség legnemesebb célja a háborúk eltörlése. Szerinte arra kell elköteleznünk magunkat, hogy "ne falakat építsünk, amelyek elválasztanak, hanem hidakat, amelyek összekötnek".

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.