szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Meghalt egy amerikai légicsapásban Szíriában az Iszlám Állam számára külföldi harcosokat propagandavideókkal toborzó egykori német rapper – jelentették be csütörtökön Washingtonban amerikai tisztségviselők.

Denis Cusperttel még október 16-án végzett egy légicsapás további két emberrel együtt.   

A férfi Berlinben született, rapperként a Deso Dogg nevet vette fel. Egy időben széleskörű népszerűségnek örvendhetett, majd a radikális iszlám felé fordult, és 2012-ben csatlakozott az Iszlám Államhoz.

Az Iszlám Állam által tavaly novemberben közzétett egyik propagandavideóban Denis Cuspert egy levágott emberfejet tartott a kezében, és azt mondta, hogy a fej olyan férfié volt, aki ellenkezett az Iszlám Állammal.

YouTube

Az amerikai külügyminisztérium februárban jelentette be, hogy Denis Cusptertet feltették a terroristák globális listájára, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy az amerikai állampolgároknak megtiltották, hogy üzleti kapcsolatban álljanak a férfival, és zárolták az egyesült államokbeli számláit is.

Akkor Németországban terrorizmus gyanújával már körözték a férfit, akinek a neve korábban felkerült az ENSZ feketelistájára is. A februári washingtoni bejelentés egybeesett Angela Merkel német kancellár amerikai látogatásával.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!