szerző:
MTI

A Forbes magazin elkészítette a legbefolyásosabb emberek listáját. Putyin az első, mégpedig azért, mert "azt csinál, amit akar". Merkel már Obamát is megelőzi.

Vlagyimir Putyin orosz elnök egymás után harmadszor is a világ legnagyobb hatalmú embere lett az idén az amerikai Forbes üzleti magazin elemzése szerint, amelyet szerdán hoztak nyilvánosságra. A második helyre Angela Merkel német kancellár került, aki három fokozatot lépett előre. Őt követi Barack Obama amerikai elnök, aki viszont eggyel hátrább csúszott. 

A magazin indoklása szerint Putyin "bebizonyította, hogy azon ritka emberek közé tartozik a világon, aki megengedheti magának, hogy azt csináljon, amit akar". Az országa ellen hozott nemzetközi szankciók "meggyengítették a rubelt, és egyre markánsabb recesszióba taszították Oroszországot anélkül, hogy (Moszkva) egy kicsit is vesztett volna az erejéből" - írta a lap, és emlékeztet rá, hogy az elnök népszerűsége igen magas maradt. Nemzetközi befolyását növelte az a döntése is, hogy légi hadjárattal segíti meg szíriai szövetségesét, Bassár el-Aszad elnököt. 

©

A befolyásossági listán Ferenc pápa foglalja el a negyedik helyet, akárcsak tavaly. Az ötödik Hszi Csin-ping kínai elnök, aki két fokkal lejjebb került. A 6.Bill Gates amerikai milliárdos. Az euróapi politikusok közül David Cameron brit kormányfő került be az első tíz közé. A 73 kiértékelt személyt közt van az idén is Abu Bakr al-Bagdádi, az Iszlám Állam dzsihádista szervezet vezetője (57.). Az utolsó előtti helyre újoncként felkerült Donald Trump, az elnökjelöltségre pályázó amerikai milliárdos (72.). Francois Hollande francia elnök a 16. helyen áll az idén, azaz eggyel előbbre jutott.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Bejelentették: visszatér a Motorola a csúcskategóriába

Bejelentették: visszatér a Motorola a csúcskategóriába

Itt a bejelentés, ami biztosíték is: hamarosan jönnek az olcsóbb 5G-s telefonok

Itt a bejelentés, ami biztosíték is: hamarosan jönnek az olcsóbb 5G-s telefonok

Pollreisz Balázs ellenzéki jelölt: Győr tele van mocsokkal

Pollreisz Balázs ellenzéki jelölt: Győr tele van mocsokkal

Új luxusváltozat jön a Ford Focusból, és érkezik a hibrid is

Új luxusváltozat jön a Ford Focusból, és érkezik a hibrid is

Kálmán Olga: Ez a kormány piti bosszúja Budapest elvesztéséért?

Kálmán Olga: Ez a kormány piti bosszúja Budapest elvesztéséért?

Vidéken terem a magyar adópaprika

Vidéken terem a magyar adópaprika