Betelepülési stop: nem kapkodnak Navracsics törvénye után az önkormányzatok
Egyelőre nincs jele annak, hogy önkormányzatok sora készülne mielőbb bevetni az új „fegyvert”, amellyel fékezhetik a lakosságszámuk növekedését.
A párizsi terrortámadások óta a belga média szinte kizárólag a terrorhelyzettel, a merénylők belgiumi gyökereivel, és a fővárosban azóta végrehajtott rendőrségi akciókkal foglalkozik. Szombat reggel óta ez hatványozottan igaz, odakint pedig túlzás nélkül lehet mondani, hogy leállt a város.(A párizsi terrortámadásokkal és a terrorveszéllyel folyamatosan foglalkozó cikkünket itt olvashatja)
A terrorveszély miatt a belga kormány négyes fokozatra emelte a készültségi szintet: nem jár a metró és a kvázimetróként szolgáló 3-as és 4-es villamos; zárva vannak a középületek, a múzeumok, az uszodák, a mozik, valamint nem nyitott ki a belvárosi boltok nagy része sem. Elmaradtaka focimeccsek, zárva voltak este a szórakozóhelyek, az utcákon pedig a bulizó fiatalok és a a tömegek helyett gépfegyveres katonákat látni.
Igaz, a gépfegyveres katonák látványa szó szerint mindennapossá vált. A januári, Charlie Hebdo elleni párizsi merényletek óta felfegyverzett katonák őrzik a belga kormányzati épületeket, az európai uniós intézményeket, a NATO-főhadiszállást, és több nagykövetséget. Reggelente a Luxemburg téri vasútállomás, az Európai Parlament épülete és Dánia uniós nagykövetsége előtt is szinte előre köszönnek az egyébként nem túl bizalomgerjesztően kinéző katonák. Szívélyesen mosolyognak, tudják ugyanis, hogy a jelenlétük sokakban félelmet kelt.
Félnek-e az emberek?
A drámainak lefestett helyzet ellenére mégsem lehet egyértelműen kijelnteni, igen, félnek az emberek. Barátaim, ismerőseim, kollégáim nagy része különböző okokból nem fél: „Nem hagyhatjuk, hogy megfélemlítsenek bennünket.”; „Most már akkora a készültség, hogy semmi nem fog történni.”; „Miért pont velünk történne bármi is?”.
A legmegdöbbentőbb, hogy sok belga viccelődik, amikor szóba kerül a biztonság kérdése. Hogy ez valamifajta zavart, de erőltetett tudomásul nem vétele a helyzetnek, vagy az eddigi veszélyhelyzet fel nem ismerése, nehéz eldönteni. Utóbbi annak fényében is meglepő lenne, hogy nem ez az első eset, amikor a belga kormánynak 4-es szintű készültséget kellett elrendelnie. 2007 év végén egy terrorista kiszabadítását tervezgette az Al-Kaida, 2014 nyarán pedig a brüsszeli Zsidó Múzeumban történt lövöldözés után kellett a legmagasabbra emelni a készültséget.
I have always been so safe and proud of my beautiful city.. But now i'm just scared and i feel so unsafe. #Brussels pic.twitter.com/jBAppy73sL
— chelsea (@REVlVAL) 2015. november 21.Ennek ellenére is úgy tűnik, hogy a Brüsszelben élő külföldiek jobban tartanak attól, hogy valami történni fog. Jó példa erre, hogy bár hivatalosak voltunk szombat estére egy baráti összejövetelre, a házigazda a helyzetre való tekintettel úgy döntött, menjünk inkább máskor.
Hiba, hogy sokáig nyitottak voltak?
Bár a belga társadalom alapvetően rendkívül befogadó, érezhetően erősödik Brüsszelben és egész Belgiumban a muzulmán-ellenesség. Pedig a nyitott társadalom több okból is megjelenik:
1) A belgák elsősorban vallónnak, vagy flamandnak érzik magukat, és nem belgának. A klasszikus értelemben vett európai nemzetállamiság tőlük távol áll, más szóval nem él bennük a „belga vagyok, és ez az én országom”-érzés. (Kivételt a sport jelent: a tavalyi futball világbajnokságon ők mind belgák voltak.)
2) A XX. század elején Belga-Kongóban elkövetett gyarmati vérengzések miatti együttérzésből szívesen fogadták az Afrikából érkező bevándorlókat.
3) A belgák alapvetően okosak és szolidárisak. Szívesen fogadnak mindenkit, aki szerintük előbbre viheti az ő életüket is, és egyértelműen látják a migráció kedvező gazdasági hatásait.
Az viszont baráti beszélgetésekből is érzékelhető, hogy sokan már nem így gondolják, és hibának érzik azt, hogy sokáig nyitottak voltak. A napokban a nemzetközi figyelem központjává váló, és sokak által a terroristák melegágyának tűnő Molenbeekkel kapcsolatban is csalódniuk kellett magukban a belgáknak. A kerület polgármestere által hangoztatott 80%, amely a városrész muzulmán lakosságának arányát jelzi, őszintén megdöbbentett mindenkit. Mindenki tudta persze, hogy sok a muszlim Molenbeekben, de arányuk, és a tény, hogy mind a januári, mind a mostani párizsi merényletek értelmi szerzői és elkövetőinek nagy része is itt nőtt fel.
Minden nagyvárosnak megvannak a maga jó és rossz környékei, Brüsszelben azonban ezek szélsőségesen különböznek. „Gyakorlatilag mindegy, hol bérelsz lakást, csak Anderlechtben és Molenbeekben ne!” - mondták 2010-ben, amikor Brüsszelbe költöztem.
Ebbe a két kerületbe a mostani eseményektől függetlenül sem megyek, ha nem muszáj, néhány kilométerre délre viszont bármikor nyitva hagynám az autómat is éjszakára, mert tudom, hogy semmi nem történhet.
