Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Németországban elérte az egymilliót az idén érkezett menedékkérők száma.
Németországban kedden elérte az egymilliót az idén nyilvántartásba vett menedékkérők száma - jelentette be Münchenben a bajor tartományi kormány szociális minisztere.
Emilia Müller a Bild című lap online kiadásában megjelent beszámoló szerint elmondta, hogy a menedékkérők nyilvántartásába (EASY) január 1-jétől december 8-ig egymillió fő adatait vették fel.
Ez az összes előrejelzést felülmúló nagyságú tömeg, és azt mutatja, hogy "minden eddiginél inkább szükségünk van egy felső határra a menekültek befogadásában, mert Németország tartósan nem bírja ezt az áradatot" - mondta a miniszter.
Németország lakossága a legutóbbi, 2014 végéről származó hivatalos adat szerint 81,2 millió fő. Az egymillió menedékkérő 1,23 százalékos növekedést jelent.
A menedékkérők tényleges száma lehet ennél alacsonyabb, mert vannak, akiket többször vettek nyilvántartásba, és vannak olyanok is, akik távoztak az országból - de akár magasabb is lehet, mert vannak, akik még nem kerültek be az EASY regisztrációs rendszerbe.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.