Az amerikai külügyminiszter egy héten belül látni akarja Putyint

John Kerry egy héten belül Moszkvába szeretne látogatni, és tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és Szergej Lavrov külügyminiszterrel a szíriai és az ukrajnai válságról. Ezt maga az amerikai külügyminiszter közölte szerdán Párizsban.

  • MTI MTI
Az amerikai külügyminiszter egy héten belül látni akarja Putyint

Dmitrij Peszkov, Putyin szóvivője úgy reagált az Interfax hírügynökség szerint, hogy a Kreml nem tartja kizártnak a találkozót.

Ha a találkozó létrejön, akkor ez még azelőtt lesz, hogy december 18-án az ENSZ-ben nemzetközi diplomáciai találkozót rendeznek Szíria ügyében. Várható, hogy ezen a Biztonsági Tanács határozatot fogad el, amelyben támogatja a szíriai kormány és az ellenzék béketárgyalásait.

Kerrynek idén ez lenne a második oroszországi látogatása, és azóta is a második, hogy Moszkva beavatkozott Ukrajnában. Korábban májusban, Szocsiban találkozott Putyinnal és Lavrovval.