Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Kihallgatott és őrizetbe vett a rendőrség egy 29 éves férfit kedd reggel a párizsi régióban a november 13-i merényletsorozattal összefüggésben - közölte egy igazságügyi forrás.
A nyomozás keretében Franciaországban vizsgálat indult két másik férfi ellen is, akiket azzal gyanúsítanak, hogy titkos lakhelyet biztosítottak a támadások feltételezett fő kitervelőjének, a belga-marokkói Abdelhamid Abaaoudnak.
Belgiumban a párizsi merényletekkel összefüggésben korábban nyolc férfi ellen emeltek vádat és helyeztek előzetes letartóztatásba. A párizsi támadássorozatban 130 ember vesztette életét.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.