Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Recep Tayyip Erdogan török államfő megsértése miatt emeltek vádat egy 17 éves fiú ellen, akit előzetes letartóztatásba is helyeztek Corluban - jelentette hétfőn az Anadolu török állami hírügynökségre hivatkozva az AFP.
Az építőmunkásként dolgozó fiú a vád szerint az egyik népszerű közösségi oldalon közzétett üzenetben sértette meg az államfőt. Otthonában fogták el, majd vádat emeltek ellene, és a bíróság elzárását is elrendelte.
A török büntető törvénykönyv 299. cikke alapján indult eljárás ellene, amelynek értelmében egytől négy évig terjedő szabadságvesztés szabható ki arra, aki megsérti az államfőt.
Erdogan 2014 augusztusa óta Törökország köztársasági elnöke, korábban több mint tíz éven át volt az ország miniszterelnöke.
Bírálói szerint irányítása alatt Törökország tekintélyelvű rendszer felé sodródik, és megszaporodtak a hasonló, több esetben művészek és újságírók, de akár kiskorúak ellen folytatott büntetőeljárások.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.