szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Németország idén is egymillió menedékkérő EU-ba érkezésével számol, mert szerintük a törökök nem fogják tudni visszatartani az áradatot.

A német belügyminisztérium azzal számol, hogy 2016-ban is nagyjából egymillió migráns indul útnak Törökország irányából az Európai Unióba - jelentette szombaton a Der Spiegel német hírmagazin.

A lap szerint ezt a számot Ole Schröder német belügyminisztériumi államtitkár nevezte meg szerdán Brüsszelben, amikor az EU migrációügyi biztosával, Dimitrisz Avramopulosszal találkozott.


A német belügyi tárca eszerint abból indul ki, hogy - az unióval a migráció fékezéséről kötött megállapodás dacára - Törökország legfeljebb 200 ezer migránst tud visszatartani és maga befogadni.


A berlini belügyminisztérium nem kommentálta a Der Spiegel jelentését.


Szerdán közzétett statisztikák szerint csaknem 1,1 millió menedékkérőt regisztráltak tavaly Németországban, közöttük 428 ezer szíriait, akik a legnagyobb csoportot alkotják közöttük. A menedékkérők száma az egymilliót decemberben lépte át, abban a hónapban 127 ezren érkeztek.


Az Európai Bizottság csütörtökön közölte, hogy nem elégedett azzal, ahogyan Törökország teljesíti a migrációs nyomás enyhítésére vonatkozó vállalásait.


A német kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) szombaton a német menekültügyi szabályozás szigorítását, illetve a Németországba érkező menekültek számának hosszú távon való csökkentését irányozta elő.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!