Állítólag romákra utaznak az iszlamisták Belgrádban

A szélsőséges iszlám nézeteket valló vahhábiták Belgrád külvárosában is toboroznak, a tevékenységüket humanitárius munkának álcázzák, és főként a roma lakosságot célozzák meg – értesült a Vecernje Novosti című szerbiai napilap kedden.

  • MTI MTI
Állítólag romákra utaznak az iszlamisták Belgrádban

A szerb főváros szélén lakókat főleg Bosznia-Hercegovinából és a délnyugat-szerbiai Szandzsákból származó térítők környékezik meg, a radikális, iszlamista tanokat pedig csendben, az iszlámhívők köreit kerülve terjesztik – írta a Vecernje Novosti.

A lap szerint általában azokat a muszlim vallású, szegény romákat keresik fel, akik nem tartják magukat az iszlám szokásokhoz, és segítséget ígérnek nekik.

A Vecernje Novostinak nyilatkozó névtelen forrás szerint az után kezdik el terjeszteni a vahhábita szokásokat és életmódot, hogy elnyerték az emberek bizalmát.

"Pénzügyi segítséget, külföldi munkát és a gyerekek iskoláztatását ígérik, és azokat a családokat, amelyek megfelelő 'alapanyagnak' minősülnek, eltávolítják a helyi dzsámiktól és a tisztességes imámoktól, valamint meggyőzik őket arról, hogy a szerbiai iszlám közösség nem jól értelmezi az iszlám tanítását" – magyarázta a forrás a lapnak.

A szakértők szerint a szélsőségesek soha nem a hívő muszlimokat akarják megnyerni maguknak, hanem a tanulatlan és a hitükben megingott embereket. Nem az imahelyeken toboroznak, ugyanakkor ezeken a helyeken szereznek olyan ismeretségeket, amelyek később hozzájárulhatnak a szélsőséges eszmék terjesztéséhez.

A szerbiai iszlám közösségben nincsenek jelen a szélsőségek – közölte Eledin Asceric, a közösség egyik vezetője. Elismerte ugyanakkor, hogy vannak olyan személyek, akik haszonszerzés céljából valamifajta agitációnak sem igazán nevezhető tevékenységet folytatnak, ennek azonban semmi köze a vallási tanításokhoz. Elmondta azt is, hogy a muszlim roma lakosság valóban veszélyeztetett, mert fogékony a manipulációra.

Darko Trifunovic, a Belgrádi Egyetem Biztonságpolitikai Karának professzora szerint is csendes iszlamizáció folyik a romák körében, a szélsőségességet pedig a leggyakrabban emberi jogi szervezetek tevékenységének álcája alatt terjesztik. Szerinte a szerbiai iszlám közösség nem tud egyedül megbirkózni ezzel a problémával, és az is gondot jelent, hogy a vahhábizmust nem tiltja a törvény.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.