Korábban erőszakos cselekmények elkövetése miatt is többen feljelentették a politikust.
A miniszter újságíróknak azt mondta: azért mondott le, mert nem akart több kárt okozni a kormánynak és a miniszterelnöknek.
Miro Crnoját a Horvát Demokratikus Közösség jelölte a miniszteri posztra. Már beiktatása előtt azzal borzolta a kedélyeket, hogy jelezte: létrehozza a "nemzetárulók regiszterét". Ezt a kijelentését később visszavonta.