Kormányzati hátsó szándék látszik a gazdaságra káros, silány elővásárlási szabálynál
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Az EP-elnök Martin Schulz szerint Magyarországnak csak a pénz a fontos az EU-ból, de Szijjártó szerint ez sértés, az a pénz nekünk jár, Schulz pedig túl pökhendi.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint Martin Schluz európai parlamenti elnök megsértette Magyarországot, amikor szerda reggel arról beszélt, hogy a nacionalista kormányok Európa elé helyezi saját érdekeiket, és csak akkor akarnak Európához tartozni, ha pénzről van szó.
Schulz az ARD német közszolgálati televízió reggeli műsorában arra a kérdésre, miért nem sikerül végre az EU-külső határainak védelmét biztosítani, azt mondta: "mert öncélú európai kormányok a furcsa, részben nagyon nacionalista jellegű érdekeiket az európai közösségi megoldások elé helyezik. Az olyan kormányok, mint az Budapesten, aki azt mondja, hogy ez egy német probléma, amelyhez nekünk semmi közünk, nagyon reprezentatívak. 20 olyan tagállam van, aki azt mondja, hogy csak akkor van köze Európához, ha kap pénzt."
Szijjártó Péter mindezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: "sokadszor válik egyértelművé, hogy Martin Schulznak teljesen indokolatlan és megalapozatlan felsőbbrendűség-tudata van a közép- és kelet-európai országokkal szemben. Ezt hívhatjuk egyszerűen pökhendiségnek is."
"Az Európai Parlament elnökének sértéseit visszautasítjuk" – tette hozzá Szijjártó, aki azt mondta, Magyarország megnyitotta a piacait, teljesítette a vállalásait, így jogosult a kohéziós forrásokra, amely szerinte "nem könyöradomány, ez a pénz nekünk jár".
Szijjártó szerint az illegális bevándorlással kapcsolatos megoldásokat éppen "a sértegetett V4-országok" keresik, hiszen a február 15-i csúcstalálkozóra meghívták Bulgária és Macedónia vezetőit is, nyilvánvaló ugyanis, hogy ennek a két országnak kulcsszerepe lehet abban, hogy Európát megvédjék az illegális bevándorlástól.
"Martin Schulz még mindig befelé halad egy zsákutcában, a V4-országok viszont partnereikkel együtt mindent megtesznek azért, hogy megfékezzék az illegális bevándorlást, ami az Európai Unió történetének legnagyobb válságát jelenti" – vélekedett Szijjártó Péter.
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira. A jövőben öt évig rejtve maradhat az is, hogy mennyit költöttek Sulyok Tamás államfő vagy a legfőbb ügyész látogatásaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.