Ezrek menekültek el az özönvíz miatt Nyugat-Szumátrán

Az indonéziai Nyugat-Szumátra tartományban az árvizek és földcsuszamlások miatt öten haltak meg eddig. Négyezer embernek kellett elhagynia a lakhelyét – közölték hétfőn helyi tisztviselők.

  • MTI MTI
Ezrek menekültek el az özönvíz miatt Nyugat-Szumátrán

A tartományi katasztrófavédelem vezetője elmondta, hogy egyes körzetekben az eső miatt megáradt folyók kiléptek medrükből. Solok körzetben négy holttestre bukkantak, míg két embert eltűntként tartanak nyilván. Limapuluh Kato körzetben egy fiatalember halt meg az áradásban.

Az árvizek és a földcsuszamlások nagy pusztítást végeztek Solok városában és a környező településeken, és nagyjából 5-6 ezer embert érintenek. Négyezer ember a lakhelyét elhagyva magasabban fekvő területen keresett menedéket.

A természeti katasztrófa hidakat semmisített meg, és elvágta a szomszédos tartományba vezető közlekedési útvonalakat. A víz nagyjából százhektárnyi mezőgazdasági területet árasztott el.

A katasztrófavédelmi munkálatokban katonák és rendőrök vesznek részt, de a helyi vöröskereszt emberei is ott vannak.

Indonéziában, ahol több mint 17 500 sziget van, gyakoriak a földcsuszamlások és árvizek, évente többtucatnyi ember hal meg hasonló jellegű természeti katasztrófákban.

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.