Angelina Jolie az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) jószolgálati nagyköveteként szerdán Görögországba látogatott, ahol meglátogatta a pireuszi kikötőben felállított ideiglenes ENSZ-irodákat, ahol most mintegy négyezer migráns időzik sátrakban.
A színésznő gyerekekkel találkozott, de közben annyira körbevették az újságírók és fotósok, hogy rájuk kellett szólnia, hogy menjenek hátrébb, mert a helyzet már nem biztonságos a gyerekeknek. A gyerekeknek azt mondta, azért van ott, hogy megidmerje a helyzetet és beszéljen a gyerekekkel.
Jolie azért utazott Görögországba, hogy elősegítse a menekültügyi humanitárius válság megoldását. Este Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnökkel is találkozott.


Kedden Angelina Jolie Libanonban szíriai menekültekkel találkozott, akkor sajtótájékoztatón arról beszélt, nem lehet ezt a helyzetet részleges megoldásokkal elintézni, azzal, hogy európai problémaként kezeljük, vagy hogy egyeseket beengedünk, míg másokat nem, kizárjuk például az afgánokat, vagy az egyes vallású embereket.