A sajtó politikai öngyilkosságról és rövidlátásról cikkezik, a közösségi médiában pedig olyan jelzők is feltűntek, mint az "áruló", a "Júdás" és a "megvásárolható politikus".
Radoslav Procházkát és az általa vezettet Hálót, amelynek listáján korábban más ellenzéki pártokban szereplő politikusok is parlamenti mandátumhoz jutottak, leginkább azért bírálják, mert összeállt a nagy politikai ellenfeleként pozícionált Robert Ficóval. Bugár Bélát pártja jobboldali kötődésű szlovák támogatói a Ficóval, magyar támogatói pedig az SNS-sel folytatott együttműködésért bírálják.
"Bugár harakirit követetett el" - írta a történtekről a liberális pozsonyi Sme, amelynek kommentátora, Peter Schutz szerint a vegyes párt elnöke senkinek nem fogja tudni megmagyarázni, hogy "beállt kelléknek a nemzetiszocialista többség mellé". Schutz szerint "Béla számára nincs visszaút", elvesztette az elfogadható politikus arcát és szétverte választóinak közösségét.
A leendő koalíciós részvétel a két párton belül sem maradt visszhang nélkül. Míg a vegyes párt esetében eddig csak a politikai csoportosulás egykori földművelésügyi minisztere, Simon Zsolt jelezte, hogy a négyes kormánykoalíció létrejötte esetén a Most-Híd frakcióján kívül fog politizálni, addig a tíz parlamenti mandátumot szerzett Háló vezetőjének ennél komolyabb gondokkal kell megküzdenie, mert a törvényhozásba bejutott képviselői közül már hárman bejelentették, nem fogják támogatni az így létrejövő kormányt, és feltételezhetően még mások is csatlakoznak hozzájuk.
A párt egyik vezető politikusa, Miroslav Beblavy az elsők között jelezte szakítását a Hálóval, és döntését a Hospodárské Noviny című gazdasági közéleti napilapban azzal kommentálta, hogy Procházka megásta saját sírját.