Félhet Irán, ha Trump lesz az elnök

Míg Obama megegyezett a perzsa állammal, Donald Trump felmondaná a megkötött atomalkut az iszlám országgal.

  • MTI MTI
Félhet Irán, ha Trump lesz az elnök

Az Egyesült Államok és Izrael "megbonthatatlan barátságáról" beszélt a republikánusok elnökjelöltségére esélyes Donald Trump hétfőn az egyik legbefolyásosabb Izrael-barát amerikai lobbiszervezet konferenciáján, és kilátásba helyezte az iráni nukleáris program korlátozásáról Iránnal kötött megállapodás felmondását. Az Amerikai-Izraeli Közpolitikai Bizottság (AIPAC) washingtoni konferenciáján elmaradt a Donald Trump részvétele miatt beígért kivonulás, sőt: a republikánusok elnökjelölt-aspiránsát nemcsak hogy taps fogadta, de beszédét többször is felcsattanó vastaps szakította meg.

Trump – miután felsorolta, hogy az elmúlt években hányszor állt ki Izrael mellett – biztosította hallgatóságát, hogy az Egyesült Államok és Izrael barátsága számára megbonthatatlan. Dicsérte a zsidó államot, amely szerinte az egyetlen demokrácia a közel-keleti térségben, és leszögezte, hogy megválasztása esetén fő külpolitikai törekvése az Iránnal kötött, szerinte katasztrofális megegyezés felmondása lesz.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.