6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Ezrek tüntettek ismét pénteken Bagdadban Muktada asz-Szadr síita hitszónok vezetésével széles körű reformokat követelve a kormánytól.
A demonstrálók ezúttal már ultimátumot adtak az iraki miniszterelnöknek, Haider al-Abádinak, 24 órát adva neki a reformok megtételére, különben tiltakozó akciójukat kiterjesztik az úgynevezett zöld zónán kívülre.
A szigorúan őrzött bagdadi zöld zónában van az iraki parlament, számos kormányhivatal és diplomáciai képviselet. Ennek határán kezdtek több ezren ülősztrájkba egy héttel ezelőtt ugyancsak a síita hitszónok buzdítására.
A reformkövetelések között szerepel, hogy a kormány szakembereket helyezzen fontos politikai tisztségekbe, minisztériumok élére.
Szadr nem hagyatkozik csupán a hit erejére: ő az egyik jelentős síita félkatonai szervezet, a Szaraja asz-Szalám vezetője. A szervezet korábban egy korábbi megmozdulásra fegyvereseket is küldött, ami aggodalmat keltett a hatóságokban.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.