Visszafoglalta Palmüra városát a szíriai hadsereg

Visszafoglalta a szíriai hadsereg az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettől Palmürát vasárnap - jelentette a szíriai állami média.

  • hvg.hu hvg.hu
Visszafoglalta Palmüra városát a szíriai hadsereg

A szíriai állami televízió egy katonai forrásra hivatkozva közölte, hogy a kormányerők "átvették a teljes irányítást Palmüra felett".

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, kiterjedt szíriai aktivista hálózattal rendelkező emigráns szervezet megerősítette, hogy a városból az IÁ erőinek nagy része kivonult. Hozzátette, hogy a város keleti részén még fegyverropogás hallatszott vasárnap reggel.

MTI/EPA/Juszef Badavi

Az ókori romvárosáról ismert stratégiai fekvésű Palmürát tavaly májusban foglalta el az IÁ. A szíriai kormányerők az orosz légierő és más szövetséges milíciák segítségével március elején indították meg offenzívájukat a város visszafoglalására.

Palmürában a felbecsülhetetlen értékű romoknak, alig egy éve az ISIS katonái kalapácsokkal kezdték  lebontani. A szíria Velencéjének is nevezett ókori város megsemmisülését már műholdképeken is látni lehet.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.