„Nem érdekel, mi az ítélet, én már legyőztem a törvényszéket” – mondta a közelmúltban Vojiszlav Seselj, a nacionalista Szerb Radikális Párt (SZRSZ) elnöke, akit végül nem találtak felelősnek azért, hogy a nevét viselő és általa irányított félkatonai egységek tömegesen űzték el otthonukból a boszniai, szerbiai és horvátországi nem szerb nemzetiségű polgárokat. Részben igaza is van: ő az első a több mint 160 vádlott közül, aki ellen távollétében hirdették ki az ítéletet. A 61 éves, rákbetegségben szenvedő Seseljt ugyanis 2014-ben ideiglenesen, az ítélethozatalig visszaengedték Szerbiába, ahol a politikus minden ígéretét megszegte. Nem hagyott fel a politizálással – e helyett inkább NATO- és EU-zászlókat égetett, s közölte, egy pillanatra sem mond le a fél Boszniára és Horvátországra kiterjedő nagy-Szerbia létrehozásáról – s amikor Hága felszólította őt a börtönbe való visszatérésre, Seselj nemet mondott, s még azt is hozzátette, arra sem hajlandó, hogy legalább élő adásban nézze végig az ítélethozatalt.

null

Az NT – hogy arcát mentse – elfogadta azt a hivatalos belgrádi magyarázkodást, hogy Seselj azért nem ment vissza Hágába, mert orvosi kezelés alatt áll, ám inkább az az igazság, hogy a radikális pártvezér azért maradhatott hazájában, mert a jelenlegi szerbiai vezetés igencsak kínos helyzetbe került miatta. A hágai vádlott letartóztatását és kiadását ugyanis annak az Alekszandar Vucsics kormányfőnek kellett volna elrendelnie, aki az államfő Tomiszlav Nikoliccsal együtt Seselj legközelebbi szövetségese volt az 1990-es években dúló délszláv háborúk idején, s egymást túllicitálva uszítottak a kisebbségek, horvátok, magyarok, muszlimok és albánok ellen. Most, hogy felmentették, valószínűleg a szerb politikai elit megnyugodhat: nem kell ismét szembeszállnia az NT-vel.

A Hágában 2003-ban önként jelentkező Seselj egyébként már azzal is részdiadalt ért el, hogy több mint egy évtizedig húzta az időt. Közben egyetlen egy védőügyvédet sem fogadott el, mert nem ismerte el a törvényszék legitimitását – szerinte az NT feladata az volt, hogy nyugati és vatikáni parancsra megbüntessék az ortodox szerbséget – s azt is sikerült elérnie, hogy az egyik bírót leváltották, mert Seselj olyan nyilatkozatot talált tőle, amely alapján a szerbek elleni elfogultsággal lehetett őt vádolni. A radikális pártvezér közben folyamatosan tagadta bűnösségét – „én csak figyelmeztettem az embereket, s ennek inkább béketeremtési céljai voltak, még ha durvák voltak is a szavak” – mondogatta –, és közben többször is útszéli stílusban minősítette a bírói fórum tagjait és tevékenységét.

Seselj örömét ugyanakkor beárnyékolhatja, hogy az általa képviselt durva és hangos nacionalizmus fölött Szerbiában eljárt az idő: volt szövetségesei már az EU kegyeit keresik, s be akarják vezetni a balkáni országot a radikálisok által gyűlölt európai szervezetekbe. Seselj Radikális Pártja már csak a voksok pár százalékát tudja begyűjteni a szavazásokon, s most hogy „megszűnt probléma” valószínűleg még inkább kiszorul a politika színpadáról.

Seselj felmentése azt jelenti, hogy a legismertebb vádlottak közül eddig csak Radovan Karadzsics volt boszniai szerb elnök és Radiszlav Krsztics tábornok kapott igazán súlyos – negyven, illetve 35  éves – börtönbüntetést. Szlobodan Milosevics egykori szerb majd jugoszláv államfő hágai cellájában halt meg 2006-ban az ítélethirdetés előtt, s a fogságban lévő Ratko Mladics volt boszniai szerb főparancsnok ügyében még nem született ítélet.