Lemondott az MKP elnöksége az elbukott választás miatt

Lemondott a Magyar Közösség Pártjának elnöksége a párt Országos Tanácsának szombati pozsonyi ülésén, ahol június 11-re tűzték ki a tisztújító kongresszus időpontját.

  • MTI MTI
Lemondott az MKP elnöksége az elbukott választás miatt

A felvidéki magyar párt elnöksége azzal indokolta távozását, hogy így vállalja a politikai kultúra részét képező szélesebb körű felelősséget azért, mert a párt nem jutott be a parlamentbe a márciusi 5-én tartott választáson. Az elnökség ügyvezetőként látja el a párt vezetését a tisztújító kongresszusig.

Az OT ülésén három napirendi pont szerepelt. A párt tisztújító kongresszusának előkészítése mellett értékelték a parlamenti választás eredményeit, illetve az aktuális politikai helyzetet az új kormánykoalíció létrejöttének tükrében.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.