Már biztos: kisfejűséget okoz a zikavírus

Az amerikai járványügyi hivatalnak már elég bizonyítéka van arra, hogy tényleg van összefüggés a zikavírus és a kóros kisfejűség között.

  • MTI MTI
Már biztos: kisfejűséget okoz a zikavírus

Immár kétséget kizáróan biztos, hogy a zikavírus súlyos születési rendellenességeket okoz jelentették be szerdán amerikai egészségügyi tisztségviselők.

A szakértők idáig csak feltételes módban beszéltek arról, hogy határozott összefüggés lenne a zikaláz brazíliai megjelenése és a ritka rendellenességgel született gyermekek számának emelkedése között. Szerdán azonban az Egyesült Államok járványügyi hivatala közölte, hogy elég bizonyíték van annak kijelentésére: a zikavírus kóros kisfejűséget és egyéb agyi problémákat okoz magzatoknál.

A hivatal tisztségviselői közölték, hogy várandós nőknek továbbra is ugyanazt tanácsolják, mint korábban, csak még nyomatékosabban: ne utazzanak olyan országokba, amelyekben terjed a vírus, elsősorban Latin-Amerikába.

Az amerikai járványügyi hivatal már hétfőn is rossz hírrel szolgált. Egyik vezető tisztségviselője azt mondta, hogy sokkal ijesztőbb eredményekre jutottak a vírus kapcsán, mint amilyenekre eredetileg számítottak. Amellett, hogy a kórokozó rendkívüli károsodásokat okozhat magzatok agyában, nem kizárt, hogy felnőtteknél ritka neurológiai károsodást válthat ki. A vírust elsősorban szúnyogok terjesztik, de szexuális úton is terjedhet.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint idén négymillióra emelkedhet a zikalázas megbetegedések száma az amerikai földrészen. A kórra 2014 februárjában figyeltek fel latin-amerikai őslakosok körében. A megbetegedés tünetei: fejfájás, láz, piros vagy fehér bőrkiütés, ritkábban izom- és ízületi fájdalom.

Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Sokat köszönhet az Ozempic és a Wegovy Hollywoodnak, ott derült ki, hogy radikálisan le lehet fogyni a szemaglutid alapú gyógyszerekkel – de a függőségekre gyakorolt jótékony hatása is a sztárok által bukott ki. Rengeteg kutatás indult, hogy kiderüljön, miért válnak be számos betegség ellen a cukorbetegségre kifejlesztett gyógyszerek.