Ecuadori földrengés: már 350 halott van

Mentés közben újabb halottakat találtak Ecuadorban, Pedernales városában, így a friss összesítés szerint legalább háromszázötvenen haltak meg a Richter-skála szerint 7,8-as fokozatú földrengésben – közölte hétfőn César Navas ecuadori védelmi miniszter.

  • MTI MTI
Ecuadori földrengés: már 350 halott van

Korábban Rafael Correa ecuadori elnök 272 halottról és több mint 2060 sebesültről számolt be.

Az ecuadori elnök szerint az elmúlt 67 év legborzasztóbb katasztrófája a legsúlyosabban az ország nyugati, csendes-óceáni partvidékén egy 200 kilométeres szakaszt érintett, de a rengéseket az egész országban érezni lehetett. A földmozgás Pedernales városán kívül súlyos károkat okozott Manta és Portoviejo településeken is.

A helyi katasztrófaelhárítás tájékoztatása szerint a szombat esti földrengést több mint 250 utórengés követte.

A kormány közölte: nemzetközi hitelezőktől körülbelül 600 millió dollárnyi kölcsön felvételét helyezték kilátásba a vészhelyzet megoldására.

A spanyol vöröskereszt segélyfelhívást tett közzé, mivel becslései szerint 70-100 ezer embernek lenne segítségre szüksége, és 3-5 ezer személynek azonnal tető kellene a feje fölé. Az ecuadori vöröskereszt 1200 önkéntese vesz részt a mentési munkálatokban.

A latin-amerikai országban körülbelül 13,5 ezer embert mozgósítottak a biztonsági szolgálatok a közrend fenntartására.

Az ecuadori előtt néhány nappal, csütörtökön két erős földrengés rázta meg Japánt. Mindkét ország az úgynevezett csendes-óceáni Tűzgyűrű mentén fekszik ugyan, ahol erős és gyakori a vulkanikus tevékenység, az Egyesült Államok Földtani Kutatóintézete szerint az egymástól ilyen nagy távolságra bekövetkező erős földrengések általában nincsenek összefüggésben egymással.

A baptisták is segítenek

Magyar és amerikai szakemberekből álló segélycsapatot küldtek a baptisták Ecuadorba hétfőn – közölte a Baptista Szeretetszolgálat. A magyar vezetésű "Rescue24" csatlakozik a helyi mentőalakulatokhoz, hogy segítsék a helyszínen dolgozó ecuadori baptisták munkáját.

Igyekeznek mielőbb segíteni a legsürgetőbb feladatokban, mint például az ivóvízellátásban, az átmeneti szálláshelyek biztosításában és az orvosi segítségnyújtásban. Feladatuk lesz a Texasból már indulásra kész baptista egészségügyi segélyszállítmány fogadásának előkészítése is – írta a szeretetszolgálat.