Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Legalább harminc civil halt meg szerda este az észak-szíriai Aleppóban a kormányerők légitámadása során. A támadásban meghalt a lázadók által uralt városrész egyetlen gyermekorvosa is.
A szíria kormányerők egy kórház és egy lakóépület ellen hajtottak végre légitámadást szerda este. Mindkét épület a város lázadók által ellenőrzött keleti felén, az asz-Szukkari negyedben volt, a kórházban krónikus betegségekben szenvedő időseket ápoltak. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) helyi források alapján megerősítette a légicsapás hírét. Információjuk szerint 27 halálos áldozata van a támadásnak.
Az első jelentések 14 civil haláláról szóltak, de később a romok alól kiemelték még további hat ember, köztük a kórház fogorvosa és két gyermek holttestét. A csapásban életét vesztette a lázadók ellenőrizte városrészek egyetlen gyermekorvosa is.
Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű nemzetközi szervezet közölte, hogy az áldozatok között legalább 14 páciens és egészségügyi dolgozó van.
Az utóbbi napokban megsokszorozódtak a 2012 óta kettészakadt tartományi székhely, az ország egykori gazdasági fővárosa elleni légitámadások. Az OSDH szerint múlt péntek óta Aleppóban a kormányerők légicsapásaiban 84 civil vesztette életét, míg a felkelők tüzérségi támadásaiban 49 civil halt meg.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.