Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az EgyptAir légitársaság alelnöke cáfolta a híreket, miszerint az eltűnt utasszállítógépről származó mentőmellényeket és műanyag darabokat találták meg csütörtökön.
A francia AFP és az amerikai AP hírügynökség korábban a görög hadsereg egyik névtelenséget kérő illetékesére hivatkozva jelentette, hogy roncsokra bukkant a gépet kereső görög fregatt nagyjából ott, ahol eltűnhetett a repülő. Szintén görög illetékesek beszéltek arról, hogy két mentőmellényt is találtak a területen. Az egyiptomi külügyminisztérium, a kairói légi közlekedési minisztérium és Egyiptom párizsi nagykövete is megerősítette, hogy a görög hatóságok feltehetően a csütörtök hajnalban lezuhant egyiptomi utasszállítóból származó tárgyakat találtak a Földközi-tengeren.
Ahmed Adel, az eltűnt gépet működtető EgyptAir légitársaság alelnöke azonban ma azt közölte a CNN hírtelevízióval, hogy a tárgyak nem az eltűnt gépről valók. Ugyanezt mondta Atanassziosz Binisz, a görög repülésbiztonsági és légi balesetek felderítésével foglalkozó hivatal vezetője is.
Egyelőre nem tudni, mi okozta a repülőgép-szerencsétlenséget. Seríf Fathi egyiptomi miniszterelnök kairói sajtótájékoztatóján kijelentette: nagyobb a valószínűsége annak, hogy a gépet terrortámadás érte, mint hogy műszaki hiba okozta a katasztrófát.
Eltűnt az Egyptair párizsi gépe, a tengerbe zuhant 66 emberrel
Eltűnt a radarról csütörtök hajnalban az Egyptair egyiptomi légitársaság Párizsból Kairóba tartó MS804-es járata. A gép az egyiptomi légiirányítók szerint a tengerbe zuhanhatott.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.