Óriási a felháborodás a cincinnati gorilla kilövése miatt

Nem lett volna szabad megölni a cincinnati állatkert 180 kilós gorilláját, amelynek elkerített élőhelyére beesett szombaton egy kisgyerek – így gondolják a közösségi oldalak kommentelői. Vannak, akik a kisfiú szüleit hibáztatják a történtekért. Mások nem értik, miért nem altatólövedékkel próbálták kiütni a hatalmas emlőst – számol be a BBC.

  • hvg.hu hvg.hu
Óriási a felháborodás a cincinnati gorilla kilövése miatt

Az esetről helyi idő szerint szombaton számolt be az állatkert igazgatója. A 3 illetve más források szerint 4 éves kisfiú valahogy beesett a 17 éves hímgorilla, Harambe kifutójába, illetve az azt körülvevő vizesárokba.

A kisgyerek nagyjából három métert zuhant, majd az ezüsthátú gorilla felvette a vizesárokból, és nagyjából 10 percig vonszolta. Az állatkert illetékesei úgy döntöttek: agyonlövik a gorillát, mert úgy látták, hogy a kisfiú élete veszélyben volt, az altatólövedék pedig nem hatott volna időben a 180 kilós emlősnél.

Az igazgató azt is mondta: nem tűnt úgy, hogy a gorilla megtámadta a gyereket, de a rendkívül erős főemlős izgatott volt. Ugyanezt bizonyította a helyszínen készített videón is, amelyen ugyanakkor valószínűleg csak a történtek egy része látható.

A kisfiút kórházba vitték, állapotáról nincs hír, de a lapok valószínűsítik, hogy fel fog épülni.

A közösségi oldalakon a #JusticeForHarambe hashtag terjed azok körében, akik szerint a gorillát nem lett volna szabad megölni, mert úgy vélik: nem akarta bántani a gyermeket. Egy Twitter-felhasználó azt írta, hogy a gorilla csak védelmezte a gyereket, amikor a látogatók sikoltozni kezdtek. Vannak, akik szerint a szülők felelősek a történteket, mert nem vigyáztak a kisfiukra. Mások azt nem értik, miért nem lehetett altató- vagy nyugtatólövedékkel leteríteni egy időre Harambét.

Petíció is indult már, amelyben felszólították a szülőket: vállalják a felelősséget a történtekért. Több mint 60 ezren írták eddig alá.

A cincinnati állatkertben ideiglenesen bezárták a látogatók előtt a gorillák kifutóját – olvasható a BBC oldalán.

Az igazgató azt mondta: Harambe halála nemcsak nekik óriási veszteség, hanem a világ teljes gorillapopulációjának. A hímgorilla fogságban született Texasban és 2014-ben került Cincinnati állatkertjébe. 

A tragédiával foglalkozó cikkekben, hozzászólásokban megemlítik a chilei oroszlánok esetét. Múlt héten egy férfi öngyilkossági szándékkal, meztelenül ugrott be a nagymacskákhoz a santiagói állatkertben. Ő túlélte, bár súlyosan megsérült. Az oroszlánokat azonban lelőtték, mert a férfit csak így tudták kimenteni a kifutóból.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.