Trump a NATO-t is bevetné az Iszlám Állam ellen

Az amerikai republikánus pártiak elnökjelöltje elnökként bevonná a NATO-t az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni küzdelembe, hogy katonailag tehermentesítse az Egyesült Államokat. Donald Trump erről egy csütörtöki interjújában beszélt.

  • MTI MTI
Trump a NATO-t is bevetné az Iszlám Állam ellen

Trump hónapok óta bírálja, hogy az Egyesült Államok túl sok pénzzel járul hozzá a NATO működéséhez. Mindazonáltal az észak-atlanti szervezetet elavultnak tartja a mai formájában, szerinte át kellene alakítani, hozzá kellene igazítani a jelenlegi fenyegetésekhez. Az ABC News hírtévének adott interjúban azt mondta, olyan országokat – hidegháborús szövetségeseket – is bevonna a dzsihadisták elleni harcba, melyek nem tagjai a NATO-nak.

Az IÁ-t eddig jórészt amerikai harci gépek bombázták az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció hadjáratában. A republikánusok többször bírálták ezt, mondván, hogy nem elég a szélsőségesek legyőzéséhez.

"Olyan országok védelmére költünk, amelyek képesek volnának magukról gondoskodni" – jelentette ki Trump az interjúban.

Ekkora butaságot még nem mondott amerikai elnökjelölt - videó

Az amerikai milliárdos Donald Trump, az republikánusok elnökjelöltje azt találta mondani egy kampányrendezvényen, hogy "Belgium egy csodaszép város". Ha nem hiszi, hogy egy amerikai elnökjelölt ekkora butaságot mondhat, akkor nézze meg videónkat!

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.