Összeütközött két vonat, legalább 20-an meghaltak Olaszországban
Két vonat frontálisan ütközött Dél-Olaszországban, a tragédiának az utolsó hírek szerint legalább 20 halottja van és számtalan sérültje.
MTI / hvg.hu
Összeütközött két személyszállító vonat Olaszország déli részén, Bari közelében kedden, legkevesebb tíz ember meghalt, többtucatnyian megsérültek. Az amerikai AP hírügynökség szerint a halottak száma elérte a 20-at. A halottak számát egy kórházi forrás is megerősítette.
AFP / Vigili del Fuoco
A két vonat egy sínpáron haladt Andria és Corato között, amikor fél 12-kor frontálisan összeütköztek. Az első helyszíni légifotón az látszik, hogy a két vonat első kocsijai szinte teljesen összeroncsolódtak, a roncsdarabok messzire szétszóródtak.
AFP / Vigili del Fuoco
AFP / Vigili del Fuoco
Mindkét vonatnak négy kocsija volt, a vonatokon több száz Bariba ingázó utazott. Egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet.
Italian Fire Service
A roncsoknál tűzoltók próbálták kiszabadítani az utasokat. Egy kisgyereket élve sikerült kihozni a roncsokból, őt mentőhelikopterrel vitték kórházba, de a helyszínen is felállítottak egy tábori kórházat a sérültek nagy számára való tekintettel.
Giuseppe Corrado, Puglia régió vezető-helyettese azzal a kéréssel fordult a helyiekhez, hogy adjanak vért a baleset környékén lévő kórházakban.
A Corriere.it élőben is bejelentkezett a helyszínről:
Matteo Renzi olasz miniszterelnök Milánóban nyilatkozott közvetlenül a tragédia után. Azt mondta, teljes teljes mértékben meg akarják ismerni és világossá akarják tenni, kik a felelősei a balesetnek. Addig nem állnak le, amíg nem tisztázódik, hogy mi történt. Ezután megszakítva programját Rómába utazott.
A baleset okát egyelőre nem állapították meg a hatóságok, a közlekedési minisztérium két szakértőt küldött a régióba a szerencsétlenség körülményeinek kivizsgálása céljából.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.