Tetszett a cikk?

Vlagyimir Putyin orosz elnök a stabilitás és az alkotmányos rend mielőbbi helyreállását kívánta telefonon török hivatali kollégájának, akivel augusztus első hetében személyesen találkozik majd - közölte a Kreml. A mostani beszélgetés a török-orosz megbékélés újabb állomása.


      Putyin a meghiúsult törökországi puccskísérlet miatt hívta fel Recep Tayyip Erdogant, s megengedhetetlennek és alkotmányellenesnek minősítette a történteket. Az orosz elnök hangsúlyozta, hogy a moszkvai vezetés elvből ellenzi az ilyen államellenes erőszakot. A két államfő közötti telefonbeszélgetés egy újabb lépés a Moszkva és Ankara közötti kapcsolatok normalizálása felé. A viszony még tavaly novemberben romlott meg, amikor Törökország a szíriai határ felett lelőtt egy orosz vadászgépet, de azóta már közeledett egymáshoz a két ország, az incidensért ugyanis június végén bocsánatot kért Erdogan.

©


      Putyin a mostani beszélgetés során reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Törökországban tartózkodó orosz turisták biztonságát szavatolni fogja Ankara. A két politikus ezúttal is jelezte, hogy szeretne személyes találkozót, és erre már augusztus első hetében sort kerít az Anadolu török hírügynökség jelentése szerint. Azt egyelőre nem tudni, hol lesz az összejövetel, amely az első lesz a novemberi incidens óta.

    Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter július elején azt mondta, hogy Erdogan augusztusban Szocsiban találkozhat Putyinnal. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pedig korábban azt jelezte: legkésőbb a világ 19 legfejlettebb országát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport szeptemberi pekingi csúcstalálkozójának az alkalmával folytat majd megbeszélést a két vezető.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Covid-fertőzésben hunyt el egy budapesti háziorvos

Covid-fertőzésben hunyt el egy budapesti háziorvos

Félig leaszfaltoztak egy macskát Bács-Kiskun megyében

Félig leaszfaltoztak egy macskát Bács-Kiskun megyében

Újabb művészeti aukciót szervezett a Heti Betevő, Alföldi Róbert képére is lehet licitálni

Újabb művészeti aukciót szervezett a Heti Betevő, Alföldi Róbert képére is lehet licitálni