Megfordult az Iszlám Állam szerencséje

Megfordultak az erőviszonyok az Iszlám Állam elleni küzdelemben Irakban, a korábban a dzsihádisták kezén lévő területek majdnem feléről kiűzték már a szélsőségeseket – mondta John Kerry amerikai külügyminiszter az Irak megsegítésére szerdán Washingtonban rendezett konferencián.

  • MTI MTI
Megfordult az Iszlám Állam szerencséje

Nagy előrehaladást értek el azzal, hogy Szíria és Irak jelentős részeit már visszafoglalták – közölte John Kerry.

Az amerikai diplomácia vezetője megjegyezte, reméli, hogy legalább kétmilliárd dollárt sikerül összegyűjteni a konfliktus sújtotta Irak számára.

Ashton Carter amerikai védelmi miniszter a Washington vezette terrorellenes koalíció védelmi minisztereinek találkozóját megelőzően azt mondta, a szövetség az IÁ húsz olyan tagjával végzett, akik merényleteket terveztek külföldön.

 

Előjel nélkül csap le a gyermekkori hirtelen szívhalál – ezért sem lehet félvállról venni a sportorvosi vizsgálatot

Előjel nélkül csap le a gyermekkori hirtelen szívhalál – ezért sem lehet félvállról venni a sportorvosi vizsgálatot

Ritka betegség a gyermekkori hirtelen szívhalál, évente csak néhány embert érint, a napokban azonban két fiatal is áldozatául esett. A HVG-nek nyilatkozó kardiológus szerint vannak olyan rejtett esetek, amelyeket még egy részletesebb vizsgálat sem képes feltárni. Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.