szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Pokolgép robbant hétfőn hajnalban a brüsszeli kriminológiai intézetnél (INCC), de az épület még üres volt, ezért nem sérült meg senki – jelentette reggeli híradásában a belga RTL televízió. A hatóságok őrizetbe vettek öt embert.

Egy gépkocsi nem sokkal hajnali 2 óra után áttörte a főváros északi részén lévő Neder-Over-Heembeek negyedben található épület hármas kerítését, és ezt követően történt a detonáció az intézet laboratóriumainak közelében, aminek hatására tűz keletkezett. A hatóságokat 3 óra körül riasztották, a helyszínre kiérkező mintegy harminc tűzoltónak hamar sikerült eloltania a tüzet.

Pierre Meys, a brüsszeli tűzoltóság szóvivője megerősítette az RTL híreit, és elmondta, hogy meglehetősen nagy erejű robbanás történt, annak kiváltó oka azonban egyelőre ismeretlen. További részleteket nem közölt a tisztségviselő.

Az RTBF belga közszolgálati televízió értesülései szerint kábeleket és egy akkumulátort találtak a helyszínen, és ebből arra lehet következtetni, hogy szándékos volt a robbantás. Egyes lapok egy vagy két támadóról számoltak be.

A belga szövetségi ügyészség azt közölte, hogy sérültek nincsenek, viszont komoly anyagi károk keletkeztek.

Az ügyészség később közölte, hogy az ügyben öt gyanúsítottat őrizetbe vettek, a kihallgatásuk jelenleg is folyik. A vádhatóság szerint egyelőre nem találtak robbanószerre utaló nyomokat, nem terrorcselekményként kezelik a történteket, de nagy valószínűséggel bűncselekmény történt.

Március 22-én Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson is terrortámadást hajtottak végre, 32 ember halálát okozva. A támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett.

Belgiumban a hatóságok még mindig hármas, azaz súlyos fokozaton tartják az ország terrorkészültségi szintjét. Ez azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős, lehetséges és valószínű terrortámadás.

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Matolcsy: Az indiai Jóga Minisztérium mintájára Tehetség Minisztériumra lenne szükség

Matolcsy: Az indiai Jóga Minisztérium mintájára Tehetség Minisztériumra lenne szükség

Fehér Norbert rátámadt a spanyol börtönőrökre, öt embert küldött kórházba

Fehér Norbert rátámadt a spanyol börtönőrökre, öt embert küldött kórházba

„Szólítson mein Führernek” – szatirikus képzelt interjúval száll bele Orbán Viktorba a Profil

„Szólítson mein Führernek” – szatirikus képzelt interjúval száll bele Orbán Viktorba a Profil