szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A nemrég Lipcsébe érkezett két fiatal hím oroszlán kiszabadult a ketrecéből, és szabadon kószált az állatkertben. Az egyiket végül agyonlőtték.

A lipcsei állatkert két új hím oroszlánja csütörtök reggel kitört ketrecéből és elszabadult – adta hírül a Leipziger Volkszeitung. A két szökevény, a 15 hónapos Majo és Motshegetsi csak augusztusban érkezett Lipcsébe Baselből, és a beszoktatás után nagyjából csak egy hete engedték őket a kifutójukba, hogy a látogatók is megnézhessék őket.

Az állatkert szóvivője azt mondta, egyelőre nem tudják, hogy juthattak ki az oroszlánok a lakhelyükről, de a dolog akkor történt, amikor még nem nyitott ki a park, így nem voltak látogatók a területen, senki sem került veszélybe.

Az állatkertet lezárták, a dolgozók pedig megpróbálták befogni az elszökött állatokat. Jörg Junhold, az állatkert igazgatója később elmondta, először bekerítették az oroszlánokat, majd az egyiket sikerült a gondozóknak visszaterelnie a kifutóba, de a másikat lelőtték.

Elmondása szerint a két állat csak mintegy 20 méterre kóborolt el a kifutójától, az egyiküket így sikerült egy rács segítségével visszaterelni. A másik állatnál nyugtatólövedéket alkalmaztak, ami nem használt, a második lövés pedig megölte az állatot.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!