szerző:
MTI

A rendkívüli állapot felhatalmazza a török kormányt egyebek közt arra, hogy lesújtson azokra, akiket a puccs megszervezésével gyanúsítanak, így az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő Fethullah Gülen hitszónok mozgalmának embereire.

Törökország kormánya hétfőn úgy döntött, hogy 90 nappal meghosszabbítja a rendkívüli állapot érvényességét, amelyet július 20-án, a kudarcot vallott katonai államcsínykísérlet után öt nappal vezetett be. Ezt Numan Kurtulmus miniszterelnök jelentette be sajtótájékoztatón a török kormány délelőtti ülését követően. Mint mondta, október 19-től kezdődően lép érvénybe a hosszabbítás, rögvest ahogy lejár a jelenleg érvényben lévő határideje.

A rendkívüli állapot felhatalmazza a török kormányt egyebek közt arra, hogy sújtson le azokra, akiket a puccs megszervezésével gyanúsít, így az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő Fethullah Gülen hitszónok mozgalmának embereire.

Ankara állítása szerint Gülen volt az államcsínykísérlet szellemi atyja, a hitszónok viszont váltig tagadja, hogy bármi köze lett volna a puccshoz. A török hatóságok eddig mintegy 32 ezer embert tartóztattak le az államcsínnyel kapcsolatban, és tízezreket menesztettek, vagy függesztettek fel állásukból egyebek közt a rendőrség, a katonaság soraiból, az igazságszolgáltatás és az oktatás területéről.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Révész Sándor: Hallgass, ha szót akarsz

Révész Sándor: Hallgass, ha szót akarsz

Szijjártó: Magyarország olyan EU-t akar, ahol a karácsony karácsony marad

Szijjártó: Magyarország olyan EU-t akar, ahol a karácsony karácsony marad

Lázár János mezítláb és hegymenetben kezdi a napot – fotók

Lázár János mezítláb és hegymenetben kezdi a napot – fotók

Hamarosan bezár Budapest egyik legkedveltebb péksége

Hamarosan bezár Budapest egyik legkedveltebb péksége

Márciusban mutatják be a digitálisan felújított Vízipók-csodapókot

Márciusban mutatják be a digitálisan felújított Vízipók-csodapókot

Megadta a lehetőséget a Brexitből kihátrálásra az EU Bírósága

Megadta a lehetőséget a Brexitből kihátrálásra az EU Bírósága