Szombaton az észak-koreaiak valószínűleg egy Muszudan típusú, közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát lőttek ki, amely elméletileg képes elérni a csendes-óceáni Guam-szigetét.
Az ilyen észak-koreai rakétakísérletekről az amerikaiak és a dél-koreaiak is általában gyorsan beszámolnak, most azonban 15 órával később közöltek információkat.
A dél-koreai vezérkar egyik illetékese azt magyarázta a sajtónak, hogy az észak-koreai rakéta nem sokkal az indítás után hirtelen irányt változtatott, és ennek elemzése jelentős időbe tellett.
A hadsereg szóvivője szerint a rakéta hajtóműve a kilövés után nem sokkal felrobbant.
A Muszudan észak-koreai gyártmányú rakéta, először 2010 októberében egy katonai díszszemlén volt látható nyilvánosan. Elvileg 2500-4000 kilométer a hatótávolsága, képes lehet elérni Dél-Koreát és Japánt.
Észak-Korea öt sikertelen rakétakísérlet után idén júniusban sikeresen lőtt ki egy Muszudant, amely 400 kilométer megtétele után csapódott a tengerbe, nagyjából 300 kilométerre a japán partoktól. Amerikai szakértők szerint a Muszudan rakétákkal folytatott kísérletek segíthetik Észak-Koreát abban, hogy 2020 környékén egy nukleáris robbanófej hordozására képes, az amerikai szárazföldi területek elérésére alkalmas interkontinentális rakétát fejlesszen ki.