szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Elkészült a török alkotmánymódosítás javaslata az elnöki rendszerre átállásról, eszerint Erdogan kezében még több hatalom fog összpontosulni.

A török kormánypárt elkészítette az elnöki rendszerre való átálláshoz szükséges alkotmánymódosítási javaslatát, amelyet kész a parlament elé terjeszteni - jelentette be vasárnap a török kormányfő.

"Befejeztük az új alkotmánnyal és a végrehajtó elnöki rendszerrel kapcsolatos munkánkat" - hangsúlyozta Binali Yildirim az Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) kétnapos konferenciáját lezáró beszédében. "Most pedig azt fogjuk tenni, hogy a javaslatunkat mihamarabb a parlament elé visszük, és az arról való döntést a tisztelt törvényhozásra bízzuk" - tette hozzá. A kormányzó AKP tagjai a nyugat-törökországi Afyon tartományban találkoztak hétvégén, s a konferencián elsősorban az elnöki rendszer bevezetésével kapcsolatos javaslatra helyezték a hangsúlyt.

A tervezett alkotmánymódosítás ellenzői attól tartanak, hogy a változtatás nyomán túl sok hatalom fog összpontosulni az AKP egyik alapítója, az elnöki tisztséget 2014 óta betöltő Recep Tayyip Erdogan kezében. A török államfő már régóta nem rejti véka alá, hogy célja az elnöki rendszer bevezetése hazájában.

Mustafa Sentop, az AKP egyik képviselője nemrég úgy nyilatkozott: ha a parlament nem szavazza meg az alkotmánymódosítást, akkor népszavazást tarthatnak a kérdésben, akár már 2017 tavaszán.

Az AKP a tavaly novemberi előre hozott választásokon 317 képviselői mandátumot szerzett, s így abszolút többséghez jutott az 550 fős parlamentben, viszont nem rendelkezik sem az alkotmány módosításához szükséges kétharmaddal, sem egy népszavazás kiírásához elengedhetetlen 330 mandátummal. A kormánypártnak tehát szüksége van legalább a legkisebb ellenzéki párt, a Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) támogatására. Utóbbi formáció elnöke a héten azt mondta, hogy nem zárkózik el az elnöki rendszer bevezetéséről szóló népszavazástól.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!