szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Közeleg mindenszentek és a halottak napja, a Vatikán pedig ennek jegyében kiadta hivatalos elvi állásfoglalását a hamvasztásról. Tilos szétszórásuk, ahogy otthoni tárolásuk és egységük megbontása is.

A Vatikán újraszabályozta a hamvasztást. Az AP hírügynökség úgy értesült, mindenszentek és a halottak napja közeledtére időzítette a Szentszék az új szabályokat, ekkor ugyanis az elhunytakról kell megemlékezni. A katolikus egyház majd' kétezer évig a temetést látta az egyetlen helyes temetkezési módnak: ez szavatolja ugyanis a test feltámadásának dogmáját. (Az ortodox egyházban a mai napig erős primátusa van a temetkezésnek, és szinte blaszfémiának számít a hamvasztás.) Aztán 1963-ban a Vatikán azzal a megszorítással engedélyezte a hamvasztást, ha azt nem a feltámadás tagadásának demonstrálása miatt választja az elhunyt.

Az új dokumentum megerősíti, hogy az elsődleges továbbra is a temetés, a hamvasztást a test brutális elpusztításának nevezi a szöveg. De ha már megtörténik, akkor gondoskodni kell a hamvak megőrzéséről és konzerválásáról. Nagyon elterjedőben vannak a különböző unortodox megoldások: a hamvak szétszóratása, szétosztása, otthon tárolása. Ezek rossz gyakorlatok, a Vatikán szerint a hamvakat megszentelt helyen kell tartani, mint a templom vagy a temető. Csak nagyon különleges esetekben engedélyezi a Vatikán a hamvak otthon tartását, de nem részletezi a szöveg, hogy ezek mik. A hamvak otthon tartása, szétszórása, szétosztása tehát tilos, kerülendő dolog.

Aki pedig a keresztény hittételekkel való szembeállását fejezi ki a hamvasztással, az nem részesülhet katolikus szertartás szerinti temetésben.

Gerhard Müller kardinális elmondta, a halottak hamvai nem képezik a hozzátartozók tulajdonát, hanem az Isten fiáé, aki Isten népének tagja – a teológiai fejtegetés veleje, hogy fel kell hagyni az individualizmussal.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!