Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Izrael ismét tiltakozik, mert az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) titkos szavazáson újabb vitatott határozatot fogadott el Jeruzsálemről – jelentette az izraeli média szerdán.
Az új határozat ugyan enyhébben fogalmaz Izraellel szemben, de a Templom-hegyet csakis arab nevén, Haram al-Sarifként említi, ezzel az izraeli kormány szerint ismét figyelmen kívül hagyja a zsidóknak és a keresztényeknek a városhoz fűződő történelmi kapcsolatát.
"Ez egy újabb abszurd döntés Izrael, a zsidó nép és a történelmi igazság ellen" – jelentette ki a szavazás után Karmel Sama-Hakohen, Izrael UNESCO-küldötte, majd "a történelem szemétládáját" jelképező dobozba dobta a határozat szövegét tartalmazó papírt – jelentette a jeruzsálemi közszolgálati rádió.
Az UNESCO Világörökségi Bizottságának újabb határozata Izraelt elsősorban a jeruzsálemi óvárosban és annak környékén folytatott ásatások és változtatások miatt ostorozza.
Az indítványt a bizottság jelenlegi huszonegy tagja közül tíz ország támogatta, kettő ellenezte, nyolc tartózkodott, Jamaica távol maradt a szavazástól.
Izraelben a szavazás titkossága ellenére tudni vélik, hogy a muzulmán országok mellett Kuba és Vietnam szavazta meg a határozatot, Tanzánia és a Fülöp-szigetek ellenezte, a többi tagország pedig tartózkodott, miután közülük négy európai ország – Lengyelország, Finnország, Horvátország és Portugália – ezt előre be is jelentette.
Jordánia és a palesztinok nevében Libanon és Tunézia nyújtotta be az indítványt, mert jelenleg ők tartoznak a Világörökségi Bizottság évente változó huszonegy tagállama közé.
Az Izrael örökségvédelmi politikáját elítélő határozat enyhébben fogalmaz a két héttel korábbinál, például zsidó nevén is említi, és nem teszi idézőjelbe a Siratófalat, valamint nem írja helyette annak arab nevét, az al-Burak teret, valamint nem nevezi a város "megszállójának" Izraelt, ahogy az korábbi UNESCO-határozatokban szerepelt.
Az UNESCO válaszolt Izraelnek: mindhárom vallásnak joga van Jeruzsálemhez
Erősen kritizálta a saját szervezetének bizottsága által támogatott javaslatot az UNESCO főigazgatója, Irina Bokova. Szerinte a három világvallás mindegyike, a muszlimok, a keresztények és a zsidók számára is szent hely Jeruzsálem.
Emellett azonban az új szöveg a jeruzsálemi óvárosban található, muzulmánok, zsidók és keresztények számára egyaránt szent helyet, amelyet arabul Haram al-Sarifnak vagy al-Aksza mecsetnek, héberül Har Habajtnak, angolul pedig Temple Mountnak, vagyis Templom-hegynek hívnak, továbbra is csakis arab nevén nevezi meg.
Izraelben részleges diplomáciai győzelemként könyvelik el a szerdai döntést, mert a bizottság szavazni kényszerült róla, noha a palesztinok azért enyhítettek a határozat megszövegezésén, hogy azt a testület voksolás nélkül, konszenzussal fogadja el.
Az UNESCO szerdán elfogadott határozata nagyban hasonlít az október közepén a szervezet Végrehajtó Bizottsága által elfogadott döntéshez, amelyben az állt, hogy Izrael akadályozza a muzulmánok hozzáférését a Kelet-Jeruzsálemben található szent helyekhez, valamint a kelet-jeruzsálemi régészeti feltárások miatt marasztalta el az országot. Izrael válaszul azonnali hatállyal több területen is felfüggesztette együttműködését az UNESCO-val.
Az arab országok javaslatára az UNESCO Világörökségi Bizottsága minden évben szavaz a jeruzsálemi szent helyek veszélyeztetett voltáról, de csak az elmúlt évben kezdték csakis arab neveiken említeni az óváros szent helyeit.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.