James Corney, az FBI igazgatója pénteken bejelentette az amerikai kongresszusnak, hogy új, Hillary Clintonnal kapcsolatos emaileket vizsgálnak. A nyomozók egy másik üggyel összefüggésben fedezték fel az emaileket, még nem tudni, hogy titkos információkat tartalmaznak-e, illetve azt sem, hogy maga a demokrata elnökjelölt küldte-e ezeket - írta a BBC.
Annyi biztos, hogy nem a magánszerveréről jöttek az újonnan "előkerült" levelek, és újraindították a nyomozást az emailek ügyében.
Clinton kampányában nagy megrázkódtatást jelentett a néhány hónapja kirobbant email-botrány, amikor kiderült, hogy 2009 és 2013 között külügyminiszterként bizalmas anyagokat küldözgetett magánlevelezéséből. Iődközben kiderült, hogy nem nyilvános, de nem is szigorúan titkos információkról volt szó, és a hatóságok nem állapítottak meg abban az ügyben Clinton büntetőjogi felelősségét.
Az újabb email-ügyről kevés részletet tudni, maga Corney is azt mondta, hogy még nem tudja megítélni, mennyire jelentősek az emailügyet kiegészítő új dokumentumok. Az FBI-nak mindenesetre át kell nézni ezeket, és ennek fényében kell döntenie arról, hogy megváltoztatja-e korábbi döntését, miszerint nem javasol vádemelést az elnökjelölt ellen.
Örömujjongás Trump táborában
"Talán végre igazságot szolgáltatnak" - reagált a bejelentésre a republikánus elnökjelölt, Donald Trump egy New Hampshire-ben tartott kampányrendezvényén. Amikor bejelentette a hírt, hívei - a helyszíni tudósítások tanúsága szerint - fülsiketítő örömujjongásban törtek ki. "Hillary Clinton korrupciója soha nem látott mértékű, nem hagyhatjuk, hogy ilyen bűnökkel az Ovális irodába vonuljon" - mondta Trump, aki egyúttal hangsúlyozta, hogy tiszteli az FBI-t, mert képes volt felülvizsgálni korábbi álláspontját.
Korábban James Comey egy kongresszusi meghallgatáson republikánus képviselők kérdéseire válaszolva határozottan kizárta, hogy a nyomozást újraindítsák.
Más republikánusok is gyorsan reagáltak a bejelentésre. Paul Ryan, a képviselőház elnöke arra szólította fel Barack Obama elnök kormányzatát, hogy függessze fel a Clintonnak (is) nyújtott rendszeres titkosszolgálati tájékoztatókat.
Mark Toner, a külügyminisztérium helyettes szóvivője kérdésre sem akarta kommentálni az FBI-igazgató bejelentését, csak annyit mondott: Hillary Clinton volt tárcája, a külügyminisztérium is csak most szerzett tudomást e levelekről.
Az első kommentárok arra mutatnak rá: nem biztos, hogy a választásokat érdemben befolyásolja az FBI-vizsgálat újraindítása, hiszen egyes szövetségi államokban már folyik a korai szavazás. Hillary Clinton Iowában kampányol, de munkatársai azt közölték a CNN hírtelevízióval, hogy Cedar Rapidsban elmondandó beszédében nem kíván reagálni az FBI-igazgató bejelentésére. A CNN Cedar Rapidsból tudósító riportere a Clinton-kampánycsapattól származó információkra hivatkozva arról számolt be, hogy a demokrata párti elnökjelölt munkatársait is meglepte James Comey bejelentése.