Egy 66 éves nő és hatéves gyermeke halt meg a leszboszi menekülttáborban. Az asszony főzött a sátrukban, és az ehhez használt gázpalack felrobbant, majd lángra kapott a sátor Moria nevű táborban. A két sérült a nő anyja, és egy másik, négyéves gyermeke. Állapotuk súlyos.
Az eset után menekültek felgyújtottak több sátrat, és összetűzésbe keveredtek rendőrökkel. Hat migráns könnyebben megsérült. Egy kormánytisztviselő szerint az összetűzés rövid ideig tartott, és a tüzeket hamar eloltották.
Leszbosz szigetén több mint hatezer migráns és menekült vesztegel menekülttáborokban, kétszer annyi, mint ahányat a táborok be tudnak fogadni.
Közben csütörtök este is zavargások voltak a legnagyobb bulgáriai menekülttáborban, ahol előző nap a helyi hatóságok fertőző betegségek miatt kijárási tilalmat rendeltek el. A rendőrség és a táborlakók összecsapásaiban 24 rendőr és két migráns megsebesült, majd a rendőrök több mint 300 migránst őrizetbe vettek.
Egy rendőrségi szóvivő szerint körülbelül kétezer ember vett részt az esti verekedésben a török határhoz közeli Harmanli mellett működő táborban. Gumikat és bútorokat gyújtottak fel, kővel dobálták a rendőröket. A rendfenntartók vízágyúkkal és gumilövedékekkel oszlatták szét a tömeget. Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök este azt tervezte, hogy a helyszínre látogat.