A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) és az elektronikus kommunikáció lehallgatására szakosodott brit figyelőszolgálat (GCHQ) képes a légitársaságok utasai által folytatott telefonbeszélgetések lehallgatására és az adatforgalom megfigyelésére - írta szerdán a Le Monde. Az újság az ügynökség volt alkalmazottjától, Edward Snowdentől származó titkos iratokra hivatkozott.
Vannak bizonyítékok, miszerint az NSA és a GCHQ 2011 és 2012 között nemzetközi járatokon utazókat hallgatott le - írta a Le Monde.
A lap felidézte, hogy a bekapcsolt mobilkészüléket be lehet mérni a levegőben, az utaslisták és a járatszámok birtokában pedig kideríthető a tulajdonos neve. A GCHQ ráadásul arra is képes, hogy távolról zavarja a mobiltelefonokat, arra kényszerítve a felhasználókat, hogy titkos kódjukkal újraindítsák a készüléküket.
A Le Monde saját bevallása szerint a The Intercept nevű információs portállal működik együtt, amelyen keresztül hozzáférése van a Snowden által leleplezett dokumentumokhoz.
A lap felidézte, hogy számos légitársaság enyhített a mobiltelefonok repülőgépek fedélzetén történő használatának tilalmán.
Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) 2013 decembere óta engedélyezi - még a fel- és leszállásokkor is - az olyan elektronikus készülékek használatát, mint a repülő üzemmódba kapcsolt tabletek és az okostelefonok. A British Airways ezt követően első légitársaságként engedélyezte utasainak a repülés teljes idejére az elektronikus készülékek használatát.
A jelentésben név szerint említett Air France légitársaság visszautasította a lap értesüléseit a repülőgépek fedélzetén folytatott telefonbeszélgetésekkel összefüggésben. A francia vállalat a dpa német hírügynökségnek elmondta, hogy járataikon nincs lehetőség ilyen kommunikációra.
Az Air France szerint kilenc éve kipróbáltak egy kommunikációs rendszert a fedélzeten használható mobiltelefonokhoz, de a tervvel végül felhagytak. Emellett a vállalat által tervezett internethozzáférési rendszer nem tesz majd lehetővé telefonhívásokat.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A BKV belső vizsgálatot indított.
Hat kültéri medencét és az Ellipsumot is megnyitják a szezonra.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.